Abaúj-TornaAlsó-FehérAradÁrvaBács-BodrogBaranyaBarsBékésBelovár-KőrösBeregBeszterce-NaszódBiharBorsodBrassóCsanádCsíkCsongrádEsztergomFejérFiumeFogarasGömör és Kis-HontGyőrHajdúHáromszékHevesHontHunyadJász-Nagykun-SzolnokKis-KüküllőKolozsKomáromKrassó-SzörényLika-KorbavaLiptóMáramarosMaros-TordaModrus-FiumeMosonNagy-KüküllőNógrádNyitraPest-Pilis-Solt-KiskunPozsegaPozsonySárosSomogySopronSzabolcsSzatmárSzebenSzepesSzerémSzilágySzolnok-DobokaTemesTolnaTorda-AranyosTorontálTrencsénTurócUdvarhelyUgocsaUngVarasdVasVerőceVeszprémZágrábZalaZemplénZólyom
Lap Tetejére
Keresés

Minimum 3 karakter!

Felhasznált irodalom

  • 1000 év törvényei (1000ev.hu)
  • Á.T.I. Kisatlasz; Budapest 1937.
  • Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben; Budapest 1885.-1901.
  • Bagyinszki Zoltán – Tóth Pál: Magyar várak; Debrecen 2005.
  • Bagyinszki Zoltán: Magyar kastélyok; Debrecen 2001.
  • Balás Gábor: A székelyek nyomában; Budapest 1984.
  • Baranyai Decsi János magyar históriája 1592-1598 (ford.: Kulcsár Péter); Budapest 1982.
  • Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai; Budapest 1896.-1914.
  • Commission list of natural mineral waters recognised by member states 2013.
  • Dolinay Gyula: Erdély fejedelmei; Budapest 1883.
  • Dr. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza; Budapest 1995.
  • Egy ezredév (szerk.: Hanák Péter); Budapest 1986.
  • Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja; Pest 1843.
  • Gjuro Szabo: Középkori várak Horvátországban és Szlavóniában, Zágráb 1920
  • Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945; Budapest 1966.
  • Kis Gábor: Erdélyi vára, várkastélyok; Budapest 1984.
  • Kőváry László: Erdélyország statisztikája; Kolozsvár 1847.
  • Látnivalók Magyarországon; Miskolc 2004.
  • Magyar Statisztikai Évkönyv XLIX. 1941.; Budapest 1943.
  • Magyarország gazdaságföldrajza (szerk.: Bernát Tivadar); Budapest 1969.
  • Magyarország helységnévtárai és népszámlálásai 1881, 1892, 1902, 1907, 1912, 1913, 1962, 2003
  • Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén; Somorja, Pécs 2008.
  • Nemzetközi Lexikon (szerk.: Dr. Radó Sándor); Budapest 1967.
  • Nemzetnevelők könyvtára: Hazánk; Budapest 1942.
  • Népszámlálási adatok: Szerbia (2002), Horvátország (2001), Szlovénia (2001), Ausztria (2001), Szlovákia (2001), Ukrajna (2000).
  • Orbán Balázs: A Székelyföld leírása; Pest 1868.
  • Országos Tisztifőorvosi Hivatal által elismert ásványvizek jegyzéke
  • Pallas Nagylexikon; Budapest 1893.-1900.
  • Panoráma útikönyvek: Csehszlovákia, Románia, Szovjetunió, Jugoszlávia
  • Popély Gyula: Felvidék 1914-1920; Budapest 2010.
  • Prantner Zoltán: Magyar csaták, Kisújszállás 2014.
  • Révai Nagy Lexikona; Budapest 1911.-1935.
  • Rónai András: Térképezett történelem; Budapest 1993.
  • Sós Judit – Farkas Zoltán: Erdély útikönyv; Budapest 2002.
  • Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra; Budapest 1979.
  • Tolnai Új Világlexikona; Budapest 1926.-1933.
  • Új Magyar Lexikon; Budapest 1960.-1972.
  • Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002 között; Csíkszereda 2000. Frissített eletronikus változat. Legutolsó módosítás 2008.
  • Veresegyháziné Kovács Jolán – Veresegyházi Béla: A régi Magyarország vármegyéi és városai abc sorrendben; Debrecen 2005.
  • Zsebatlasz (szerk.: Kogutowicz Károly, Dr. Hermann Győző); Budapest 1913.

72 vármegye

BLOG

Az emberiség megérett a pusztulásra

De, hogy hogyan kerültek oda, mikor, a szemetelésen kívül mit csináltak, mikor tűntek el az adott helyről, és miért? Nos ezekre sosem fogjuk megtudni a választ. Tippelések vannak, de ezek mindig csak egy ember, egy véleménye, ami vagy igaz, vagy nem. Bizonyítani pedig végképp nem tudja senki sem állítása helyességét.

   Hogy miért vetődött ez fel? Nos, mert ismét látok társadalmak pusztulására utaló nyomokat. No nem úgy „en bloc”, ahogy a művelt francia mondaná, hanem csak bizonyos csoportok fognak eltűnni a történelem süllyesztőjében. Az európai társadalmak jelentős része ugyanis elindult egy olyan úton, ami nem biztos, hogy jó. Annyiból szerencséjük van, hogy talán nem úgy fognak eltűnni, mint a fentebb emlegetett csoportok, melyekről a kutya se tudja, hogy mifélék, hanem a könyvek lapjai meg fognak emlékezni róluk. Ahogyan például a görögökről. Természetesen nem ezekre a semmittevőkre gondolok, akik csak a turizmusukból simán megélnének, helyette csődbe vitték az országukat, hanem az ókori görögökre, akikre kissé másabb szemmel néz az újkori szemlélő, mint a maiakra.

   Az ókori görög világ az utókor szemében a mindenség közepe. Csodálattal tekintünk rájuk, a demokrácia bölcsője, és egyéb ostoba frázisok lengik körbe őket.  Amiért nem tudok pozitívan nyilatkozni róluk, az valószínűleg azért van, mert sosem szerettem őket. Az ókori történelem ezen szeglete sosem érdekelt, és mikor tanulmányaim során mélyebben kellett velük foglalkoznom, megvetésem tovább fokozódott. Kortársaink a genderelmélet őrülete miatt vannak kiakadva, és fogalmuk sincs arról, hogy ennek is megvannak a történelmi gyökerei. Mégpedig az ókori Hellászban. Ők egy idő után egy az egyben elvetették a hagyományos férfi-nő családmodellt. Meg is lett az eredménye. Főiskolai éveim alatt írtam egy tanulmányt az ókori olympiai játékokról, „Az olympiai álom, és a rideg valóság” címmel, melyben kidomborítottam a témát, bár szorosan nem tartozott a fő vonulathoz. Ebből idéznék ide egy részletet, mely nem hosszú, de annál tanulságosabb.

   (…) Nem tudni pontosan hogyan alakultak ki az olympiai és a hozzá hasonló játékok, de minden azt igazolja, hogy már korábban is rendeztek különböző versenyeket, különböző céllal. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy eredetileg egyfajta beavatási szertartás ünnepségeivel együtt járó vetélkedésekből alakult ki. Ezt nagyszerűen alátámasztja Herakleitosz Lembosz írása, miszerint: „Krétán a fiúk együtt laknak, télen-nyáron ugyanabban a köpenyben (himation) járva. Rajokba (agela) vannak beosztva, s mindegyik rajnak van egy vezetője, akit rajvezetőnek (agelatés) hívnak, s ő bárhol összehívhatja, és vadászni viheti őket. Gyakran alszanak együtt, s a szokásnak megfelelően ökölvívásban és husángokkal a kézben mérkőznek meg egymással, s amikor összecsapnak, aulosok és kitharák hangjával buzdítják őket. Gyakorolják azt is, hogy férfiasak és kitartóak legyenek. A betűvetésen kívül mást nem tanulnak, azt is csak mértékkel, és úgy tűnik, ők voltak az elsők, akik a férfiak közti szerelmet gyakorolták, s szerintük ebben nincs is semmi kivetnivaló. Ha meghódítanak egy ifjat, elviszik a hegyekbe vagy saját birtokukra, s ott hatvan napig lakomáznak, ennél hosszabb ideig ugyanis nem szabad. A szerelmes (az ifjúnak) ruhán és más ajándékokon kívül egy ökröt ad.” Ez a szertartás amolyan átvezetés a férfiak közösségébe. A homoszexualitás a görögök életében teljesen természetes volt. A nemek egymástól függetlenül tevékenykedtek, így a kialakult egynemű közösségek csak egymás társaságában érezték magukat jól. Ezért volt az, hogy az olympiai játékokon csak férfiak vehettek részt. Mindössze Démétér isten papnője lehetett ott, de ő is csak „hivatalból”.

   A férfi-nő kapcsolatot szükséges rossznak tartották. Valamint kapóra jött a túlnépesedés elleni küzdelem, így kifejezetten engedték a férfiak egymás közti szerelmét. Arisztotelész is írja: „az asszonyok elkülönítése céljából pedig, hogy ne legyen annyi gyerekük, megengedték a férfiak egymással való nemi érintkezését.” A vagyonosabb férfiak sorra járták a tornacsarnokokat, és a meztelenül edző fiúk közül kinézték maguknak a legcsinosabbakat, és elvitték magukkal, ahogy azt már Herakleitosz Lembosznál olvashattuk. A spártai tornacsarnok istene állítólag nem véletlenül lett Erosz. (…)

   Hogy mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Nem sokat. Mindössze annyit, hogy mindenki gondolkodjon el vérmérséklete szerint, és ültesse ezek a történelmi tényeket napjainkba. Azt, hogy milyen irányba mennek napjaink egyes népei, látjuk. Azt, hogy mi történt az ókori görögökkel, pedig tudjuk.

Szólj hozzá!